+36 20 512 0610 g.bondar@gdn-ingatlan.hu

szereti az örök panorámát?

A PILIS GYÖNGYSZEME

ÖRÖK ÉLMÉNY

ÖRÖK PANORÁMA

Csobánka fekvése

A település a 328 méteres Oszoly-csúcs, a 352 méteres Csúcs-hegy, a 488 méteres Kis-Kevély, a Csobánkai-nyereg és a Hosszú-hegy határolta medencében fekszik, mely észak-északnyugati irányból nyitott. Bár a hűvösebb levegő beáramlása miatt itt pár fokkal mindig alacsonyabb a hőmérséklet, mint a környező településeken, de épp ennek köszönhető különleges szubalpin klímája, mely a légzőszervi betegségben szenvedőknek gyógyírt jelenthet.

Csobánka története

A középkori alapítású, de valószínűleg a kelta-római maradványokra épült Csobánka község és környéke – az egykori Borony – az őskortól lakott színhely. A római korból maradt ránk egy sírkődarab, amely a katolikus templom kertjében ma is látható.

A Csobánka, valamint a Borony név az Aba nemzetség egy-egy ágától származik. Az Árpád-kori Hont-Pázmány nemzetség itteni birtokai a XIII. században a pilisi ciszterciták tulajdonába kerültek, s ezeken a földeken, éppen úgy, mint a szomszédos Pomázon, a szőlőkultúra virágzott századokon át.

"Tündér Ösvények" - Csobánka

Többféle néven hivatkoznak ezekre az energia-csatornákra, mint pl. sárkányvonalak, ugarvonalak, tündérösvények, stb. Rajtuk ősidők óta kőgyűrűk, rendkívül régi épületek, mesterséges dombok, és ugyancsak mesterségesen elhelyezett, ingókövek találhatók.  

 Magyarország legjelentősebb „energia-központja” Csobánka. Négy Fő Ley-vonal metszi itt egymást. A településhatárában, egy domboldalon fakadó forrás már hosszú évszázadok óta ismert gyógyító hatásáról.

Tekintse meg otthonainkat

Teljeskörű szolgáltatás

Cégünk biztos anyagi és jogi háttérrel rendelkezik amely biztonságot és időt  ad minden döntéshez.

Építészünk, pénzügyi munkatársunk, ingatlan szakértőnk, és alvállakozóink  is egyaránt értik a dolgukat.

 

  • Külső és belső tervezés
  • Felújítás
  • Egyedi kivitelezés
  • Jogi képviselet, szerződések
  • Pénzügyek, hitel, biztosítás

Írjon nekünk

Írja le az üzenetét, vagy kérjen időpontot egy személyes találkozóra!

Hívjon

+36 20 512 0610

Elérhetőség

2014 Csobánka Panoráma utca 12.

Email

g.bondar@gdn-ingatlan.hu

Telefon

+36 20 512 0610